+36302147515
2234 Maglód, Lövéte u. 30/4.
08:00 - 18:00

DIY lakás berendezés projekt 2011

GeriSoft Stúdió Kft.GeriSoft personalDIY lakás berendezés projekt 2011

2011 nyarán végre sikerült eladjuk régi lakásunkat, és ki is néztünk egy szép, új lakást. Ehhez kapcsolódó történetet már megírtam ebben a cikkben, sajnos nem túl sok öröm maradt ezek után.
Ettől függetlenül az örömteli barkácsórákról azért azt gondolom, megéri pár szót ejteni.

Még a vételi-eladási tranzakció előtt körvonalazódott előttünk, hogy bár a régi lakásunk bútorai sem csúnyák, nem tartjuk meg a bútorokat, mert nem praktikusak.

Nyilván a konyha marad 1:1-ben

A nappali sor viszont nem praktikus. Sok porfogó rész van benne, nem megfelelő a mélysége, a tetején kihasználhatatlan hely van, mágneszáras ajtók (a ’80-as években nem volt önbehúzó kivetőpánt még)

Ennek örömére úgy találtunk vevőt, hogy megvette a komplett sort is, konyhaszekrényt, mindent a lakással. Csak az ágyat hoztuk át, meg a hűtőket.

Készítettem egy költségvetést is, hogy mit tudunk ráfordítani. Nagyjából a tranzakció után fennmaradó 1.000.000Ft volt a limit, ebből kb 7-800.000Ft jut bútorra, mármint a DIY projektben, és 200-300.000 a maradék (riasztó, szúnyoghálók, két fotel, lámpák).

Az utóbbiak fel is emésztettek 210.000Ft-ot, köszönhetően az épp akciós JYSK foteleknek, a jó riasztó szett akciónak, és a saját lámpa webáruházunknak, ahol bekerülési áron jöttek a lámpák, hát azért így is 45.000Ft volt az összes lámpatest, de ez 9 lámpára elosztva izzókkal együtt (jó fajta energia takarékos izzók) már nem is olyan vészes.

Az már előre látható volt, hogy a projekt csak házi kivitelezéssel oldható meg, lévén egy valamire való bútorgyártó kisiparos egy konyhaszekrényt 110-130.000Ft/fm áron szerel készre. A konyha nettó körhossza 3,6m, tehát a bútor elvinne kb 450-500.000Ft-ot, és akkor még kérdés, hogy egy később majd részletezett spéci fali szekrényt mennyiért tesz hozzá, ami további 1,8fm lenne. Ha ehhez hozzáadjuk a kb 5fm nappali szekrényt és a hálószoba szekrényt, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem 700.000Ft, hanem 1.700.000ft kell majd.

Kell még egy általam csak multimédia állomásnak nevezett szekrény is, ami magában foglalja a TV-t, a számítógépeket, a DVD-t, erősítőt, minden ilyen kütyüt és elektromos szerelvényeit. Erre egy tervem alapján egy bútorgyártó cég magában 97.000Ft ajánlatot adott, ami fele anyag, fele szerelvény. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Volt tehát egy üres lakásunk:

Ezt csak azért, hogy elhiggyétek 🙂

Elkezdődött a komoly munka, fejben, papírlapon, és a boltokban.
Ki kellett választani a burkolatokat, és a hozzá illő bútorlapokat. Mivel a korábbi lakásban is nagyon tetszett a világos színek és a vörös kontrasztja, így itt is nagyon hasonló színek lettek választva, mind járólap, mind parketta, mind lapok által.

A bútorok tervezésénél elkezdtem barátkozni a KitchenDraw programmal, de rájöttem, papír-ceruza esetén gyorsabb vagyok.
Az összes bútor köldökcsapolással kell készüljön, mert nem szeretem a csavar látványát, illetve “spórolós” kivitel, vagyis szimpla közfalas bútor csak így készíthető, mert “+”-ben nem lehet csavarkötést készíteni.
Ehhez kellett egy 1000db-os csomag köldökcsap. meg 3db 270ml-es ragasztó, nem sok maradt belőlük.

Természetesen ekkor már tudni kell, milyen mosogató, milyen főzőlap, milyen elszívó lesz, mert a méretek fontosak!

Miután megvoltak a méretek, a rajzok, lehetett kezdeni a számolást a lapokkal. Itt fontos, hogy ha okosan csináljuk, és a köztes lapok fehérek, csak a látszó éleken 2mm színazonos ABS-el, akkor a kész bútor árán akár 30%-ot is lehet spórolni. ez sok helyen látható lesz majd.

Az alapok a legfontosabbak, illetve amin sokat lehet spórolni, és akár szebbé is tehető a kész bútor. Összhangban minden esetre.

Válasszunk ki olyan bútoralkatrészeket, amit szeretnénk, és kérjünk be tömeges ajánlatot. Ezek azok a cikkek ahol pár 10ft/db spórolással is sokat lehet elérni.
Példának okáért mi úgy döntöttünk, hogy egyféle fém, szép gomb kerül minden fa ajtóra (60db kellett), egyféle fém, nagy talpú az összes üveg ajtóra (16db), kellett 80db bútorláb(!!) és kivetőpánt, hát azt már nem tudom, de olyan 100-120db ment el mindenféle kivitelben. Fiókcsúszó 9 pár 100% kihúzható.

Ezzel megtámadva a legtöbb kereskedést kaphatunk némi kedvezményt.
A gombok 340Ft helyett 300Ft-ba kerültek, a lábakon is volt 20Ft kedvezmény, kivetőpántok is nagyker áron jöttek kapásból.
Az alku eredménye kb 6-7000Ft volt csak a szerelvényeken.

Utána persze beveszünk 3 szem nyugtatót, vagy ipari mennyiségű házi pálinkát, hogy ne küldjük el a jó anyjába a szállítót, amikor ilyen lábakat ad:

8db-ot kellett cseréltetni.
(aztán berendelünk még egy kanna házi pálinkát, mert minden rendelésben lesz minimum egy hiba, ami miatt cserélni kell valamit, legyen mivel elviselni a kényszerszüneteket)

Amint az később látható lesz, még egy kompromisszumot kellett kössünk.
A bútorok nem 3D fronttal készültek. Ennek oka a 3.900Ft/nm helyett 17.000Ft/nm ár, nem fér bele elképzelésemnek. Illetve a régi bútorunkon is megnéztem, nem mart 3D ajtó volt, hanem kiugró díszlécek voltak rajta, hát majd ha nagyon egysíkúnak tartom az ajtókat, akkor még lehet díszlécen vagy cserélni később is.

Ahogy készül a lakás, kezdhetjük megrendelni a lapokat.

A lapokat a lapszabászatban megrendeltem, levágatva, élfóliázva, a kivetőpántoknak kimarva a fészekkel. A lapszabászat szerint 0,5mm pontossággal, hát erről majd később 🙂

A lapokat első körben teherautó hozta, az összes lap 2/3-a volt ez, 1,5 raklap így is. Hárman kb 40 percig hordtuk be, és még nagyon tételes pontos átnézést nem is ejtettünk meg, minden fel van matricázva, majd utólag is tudunk reklamálni, ha nem pontos.
A lapokat ekkor már úgy célszerű pakolni, ahova majd kerülnek, könnyebb lesz később, még így is utána további fél órán át szelektáltuk a lapokat.

A konyhabútor sarokelemmel kezdünk, mint induló elemmel. Összerakjuk a mosogató szekrényt, és a sarkot, és elkezdjük vízszintezni.

Itt megint bekerül a szervezetbe a folyékony nyugtatóból egy kisebb löket, mikor rájövünk, akármennyire is előre látóak vagyunk, cseszhetjük.

Előre közöltem a burkolóval, hogy a szegély max 80mm magas lehet, mert ennyi a bútorláb, és csak ha a szegély fölé csúsztatom be a szekrényt, akkor fér el, így mértem ki. A szekrény persze nem megy be, felül a szegőre.
Igen, a szegő 80mm lett, levágta, de alá 4mm fuga, tetejére fugázó 45fokban lesimítva 🙁 ez így 87mm alsó hangon. Még jó, hogy ez a kb 89mm-ig kitolható lábbal orvosolható.

Ezt a sokkot túlélve folytatódhat a többi elem összeszerelése, és a kb 40 láb szintezése, ami szintén nem idegbetegek sportja.
(egyedül a konyhaszekrénynél van dupla köztes fal, mert itt a fiókoknál félő volt, hogy egymással szembe csavarozva a sínt gondok lesznek, illetve egyben nem lehetett volna betenni és ki-vízszintezni a szekrényt)

Ezzel is készen vagyunk, tehát összerakhatjuk a 6db gigafiókot a konyhába, és betolhatjuk őket.

Majd a fiókokra feltesszük az előlapokat is. És jön az újabb hidegzuhany: ennyire nem lehetek béna, hiszen a bal oldalt ha nézem, elcsúsztak a lapok, a fenébe.

Nem, sajnos a jobb oldalon meg jó, hát ez meg hogy lehet?
Hát úgy, hogy a 3 lap nem sikerült egyformára. Csere kérés, pár nap csúszás. Szuper.

Ahogyan előre jeleztem, a konyhában van egy spéci szekrény, aminek mi a spájzszekrény nevet adtuk. Oka, hogy nincs spájz, kamra, de valahova pakolni is kell. Erre találtam ki a 160mm mély, 1,8m hosszú, 2,4m magas polcos szekrényt, mintegy 25 polccal. Konzerveknek, lekvároknak, bárminek.

Ez az az elem, amit ha keresnénk, sem találnák senki kínálatában. Elejére került 12 ajtó természetesen.

Az ajtók illesztését valahogy így tudom elfogadni, ezért dobtam vissza a fiók előlapokat is.

Itt az idő, hogy betegyem a mosogatót is. Egy rendkívüli akcióban sikerült szállítással együtt kevesebb, mint 70.000Ft-ért megvenni az 1m-es mosogatót, csapteleppel, dugókiemelővel, szifonszettel, mindennel, ami kell.

A lefolyó bekötésre is figyelünk ám 🙂

Továbbá felkerülhet az elszívó is a helyére, természetesen kintre csövezve.

Ha fent van, lehet elkezdeni kiszámolni a felső szekrények pontos méretét, mert mmre ki kell jönnie mindennek. Az elszívótól balra a mikrónak a hely, a csövezés elrejtve, minden a maga módján alakul.

A konyha itt kisebb-nagyobb hiányosságokkal de késznek is mondható, még az üvegajtók hiányoznak fentről.

Elkészültek a konyhaasztalhoz a székek is, 6db “stoki” szerű szék, rá párna, illetve az asztal is, 120x80cm, 4 “kész lábon”.

A hálószobában az ágy mellett fennmaradó hely nagy részét egy “gardróbszekrény” foglalja el. Kis szekrényke méretei: 2,1m hosszú, 2,4m magas, és 62cm mély. Orbitális, piramidális, fenomenális 🙂
Fent az ingeknek alacsony vállfás rész, gardróblifttel, alul 1,3m magas vállfás rész a kabátoknak, és 4 nagy fiók pólók, nadrágok, apróságok részére.

Itt látható, miért is jó a szimpla közfalazás, ami csavarozással nem oldható meg. Illetve a lapból úgysem látszik semmi kívülről.

Sajnos az ajtók miatt itt is elkelt némi folyékony nyugtató.

Először is karcosak voltak.

Másodszor pedig méretben nem passzoltak 🙁

Sajnos itt jött a zuhany, a lap gyártása megszűnt, egész BP-en 5 táblát találtunk még, ami kell a nappalihoz, nincs lehetőség cserére, úgy kell párba keresgélni az ajtólapokat, hogy a karc ne tűnjön fel.
1-2 óra alatt sikerül is végleges elrendezést találni, és összeállt a szekrény.

A háló ezzel el is készült, ide más nem fér.

A nappali a legfontosabb, ide kerül a legtöbb szekrény. Kell legyen benne mutatós rész, vitrinek, ahova a rengeteg könyv, makettem elfér, ide kerül a multimédia szekrény, és a terrárium is. Mindenre kell üveg, mert a legrosszabb dolog a portörlés, redukálandó!

A multimédia szekrényben van minden, ami elektromos, és szórakoztató. És itt fogunk számítógépezni is, bárszéken, mindkettőnk dereka fájós, ez kényelmesebb.

Ezt az elemet még a régi lakásban elkezdtem összerakni, ide már két félben jött át, ezért könnyű volt vele. az alja 140cm széles, 40cm mély, a teteje 70cm széles, és ugyanilyen mély, teljes magassága 2,4m. rejtve benne van a teljes elektromos vezetékelés, szünetmentes táp, minden kábel rejtve, hátul merevítve, szellőzőkkel.

Összerakva, berendezve valahogy így néz ki, persze azóta virágok is kerültek rá.

(A hangfal állványok és a hangfalak is házilagosak, ha már itt tartunk)

Ekkor kellett megrendelni a második teherautónyi lapot, ami meg is jött, másik másfél raklap levágott faanyaggal.

Mivel a nappali szemmel láthatóan üres még, ideje nekiállni a nagy nappali szekrénynek, ami összeköti majd a konyhát a nappalival, az étkezőn át.

Itt már látszik a konyhaasztal és a két fotel is.

A lakáselosztót is bele kell integrálni, mert útban van, ezt a hátlap és az oldalfalak okos elrendezésével sikeresen megoldottam.

A nagy elem magassága 2,4m, mélysége 45cm, szélessége 2,2m.
A csatlakozó kis elem 30cm mély, és fentről 1m magas, 1m széles, a még kisebb összekötő elem 1m széles, 45cm magas, 30cm mély.

Ezzel ha megnézzük a konyhaszekrény lépcsőzetesen balról jobbra csökken, a nappali jobbról balra felfelé lépcsős, egy lépcsős-fogazott elválasztó rendszert láthatunk.

(ha el nem vitte volna a csaló eladó a pénzünket, a hűtő egy LG bézs kivitelű hűtő lenne, és jobban passzolna, de egyelőre ez csak terv)

Ezek után már csak két elem van hátra, a terráriumot tartó polcos szekrény, illetve egy kisebb szekrény, aminek a tetején hagyni kell helyett virágoknak, mert erre a falra süt a nap, ezért ide lehet pakolni őket majd. (oké, most nem az van még rajta, de az lesz 🙂 )

Elérkeztünk a legnehezebb részhez, az üvegajtókhoz.
Rendkívül szoros költségvetésem végéhez kezdtem érni, és láttam, az üvegajtókkal kezdek kicsúszni rendesen.
A hiba az, hogy az üvegajtót csiszoltatni kell, és lyukat kell fúrni. Nos, a 15db ajtó önmagában lett volna 60.000Ft 4mm nem edzett üvegből, a legkedvezőbb helyen.
(sokan ajánlottak 5mm edzett üveget, ezzel épp duplája lett volna a költség, de kiderült, ha az edzett ajtót egyszer durvábban csukjuk be, szétrobban, épp hogy nem jó ötlet, ezért el lett vetve)
Így maradt az első gondolat, a 4mm síküveg.

A hiba az, hogy a kivetőpánt üvegajtóhoz nem 100Ft, hanem 500Ft, egy lyuk fúrása az üvegbe 600Ft, ezzel csak a pántok és furatok többletköltsége 45 pánt esetén 45.000Ft !!!
ezzel csak a 15 ajtó 105.000Ft, amivel kezdeni kell valamit.

3 hét töprengés után kialakult a végeredmény!
Bútorlapból 50mm széles csíkokat vágattam, amiben vannak a pántfészkek. A lapba belemarattam 10x5mm-es hornyot, ide ragasztottam szilikonnal az üveget, rá egy fehér 20mm széles műanyag csíkkal tartó-erősítőként. (ez még majd le lesz festve vörösre, csak nem volt energiám még.)

Így megspóroltam 15 ajtón 15 oldal csiszolását mert a ragasztott oldalt nem kell csiszolni, illetve ajtónként 5cm-el kisebb üveg kellett.
Így csak 56.000 lett a 15 ajtó, és a mezei pántokkal ment fel az egész, és csak 7.000Ft volt a 15 ajtókeret csík, így kb 37.000Ft maradt a zsebben.
A fogantyúkat is ragasztottam, így nem kellett ide sem fúrni.

Viszlát, portörlés!!! Isten hozott ablaktisztító 🙁

És hogy végül mi is a végösszeg?

Az összes, képeken felsorolt bútor, ami kvázi beépített bútor jelleggel bír, benne a főzőlappal, elszívóval, mosogatóval, mindent beleszámítva: 750.000Ft
Így elmondható, hogy sikerült tartani a költségvetést!

Hozzá kell venni a kb 100 munkaórát, amit az építéssel eltöltöttem, ennek a nettó munkadíja is megvan 200-300.000Ft persze, mint munkaidő kiesés.

De kérdem én, egy komplett lakás berendezés hol jön ki 1m Ft alatt, úgy, hogy méretre készül minden, és nem az aktuális akciós készbútor kínálatot próbáljuk integrálni a lakásunkba, bízva abban, hogy minden elfér majd?

Azért a bútorgyártó vállalkozást még nem indítom be, de ki tudja, mi lesz a jövőben 🙂

Hogy ajánlanám-e a jövőben bárkinek ezt?
Igen, ha vannak megfelelő szerszámaid, kitartásod, és ügyességed, kocsi beszerezni mindent, türelem, és türelem, meg türelem, hogy ne ölj meg senkit közben, aki hátráltat.
Ha van elegendő szabadidőd, szabadságod, és azt nem pihenéssel akarod tölteni.

Ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor viszont semmi esetre sem.


Frissítés: Közkívánatra a köldökcsapozásról.

Mindenképpen a sikeres köldökcsapozáshoz szükség van sablonra, egyébként nem lesz merőleges a furat, és nem lesznek a tiplik egymással szemben sem!

Egy ilyen készletet 5-6.000Ft-tól 30.000Ft-ig lehet kapni, én az alsó kategóriát vettem:

A sablonnal MINDEN folyamat irányítható.
Használatáról egy kis video itt megtekinthető, ahol már az új szerszámot mutatja be a mester, ami gyorsabb átállást tesz lehetővé.

A szett tartalma maga a fúrósablon, ami bármilyen (10-30mm) lapba képes 6-8-10mm furatot pontosan középre fúrni, illetve ezekre merőleges vagy párhuzamos másik csapot fúrni, ehhez több vezető segédvonal, segédvezető eszköz, vagy maga a másik kifúrt lap használható fel.
A videó többet mond minden további szónál, maga a leírása 6db A4-es oldal rajzokkal 🙂

A készlet további tartalma a 3db fúrószár, hozzá 3db mélységkorlátozó tuskó (fontos, hogy ne fúrjuk át a lapot teljesen), illetve a réz jelölő tüskék, amik arra jók, ha a lapot kontrában nem tudjuk oda rögzíteni, ahova kell, csak betesszük a tüskés rézcsapot a kifúrt lapba, rátesszük a fúrandó lapra, ráütünk, és be van jelölve a furat helye.
Adnak még hozzá 10-10db tiplit (semmire sem kell, ha dolgozunk, van már elég otthon) meg egy adag ragasztót.


És hogy mekkora is a projekt alaprajzon, lássuk csak:

A sárga a konyhaszekrény és ezek szerint a nyír alapanyagú szekrények, a pirosak a Redwoodból készült szekrények, a kék meg az asztal és a 6db széket szimbolizálja.
A magasságok mindenhol 2,4m, kivéve a terráriumos szekrény, az 1,8m
Köszönöm, ha eljutottál idáig az olvasásban!

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás