+36302147515
2234 Maglód, Lövéte u. 30/4.
08:00 - 18:00

Okos megoldás autó töltéshez

GeriSoft Stúdió Kft.ÁltalánosOkos megoldás autó töltéshez

Régen jelentkeztem barkács bejegyzéssel. Nem azért, mert nem barkácsoltam, mert bizony folyamatosan megy a DIY munka, csak nem volt időm. Most viszont időt szakítok rá, mert olyan dolog megoldása jutott eszembe, aminek talán sokan örülnének. Ez pedig extra kapacitás biztosítása elektromos autó töltésére.

A bevezetőből kiderül, hogy én is arra adtam fejem, a következő autóm minimum Plug-in Hibrid (PHEV) vagy inkább elektromos autó lesz. Ezt pedig tölteni illik. Ezen autók otthoni töltésére minimum 3,7kW (16A) szükséges, de sok esetben jobb 6,7kW-al (30A) tölteni. Ez nem kevés, és sok esetben hallani, hogy arról panaszkodnak emberek, azért nem lesz ilyen autója, mert nem megoldható az otthoni töltés. Ebből a körből sajnos azokon nem tudok segíteni, akik azért nem tudnak tölteni, mert mondjuk a negyedik emeletről nem tudnak lelógatni egy kábelt. Azokon viszont tudok segíteni, akik csak azért nem tudják megoldani, mert a hálózati kapacitásuk véges, és nem tudnak bővíteni.

Én is ebbe a körbe tartozok. Van ugyan 32A betápon, egy fázison, ami 7,2kW maximális teljesítményt eredményez. Ezzel együtt azonban elektromos főzőlapunk van, ez 6,4kW ha minden megy, és mellé minden más is elektromos, a sütő, a mikro sütő, a kávéfőző, vasaló, mosógép stb stb. Ebből ered, hogy néha csak az ment meg a leoldástól, hogy a 32A kismegszakító 20-30 percig akár 36-38A-it is átenged.
A fő gond az, hogy tölteni 10-20órán át is kellhet, és marha kényelmetlen az, hogy az ember azt tartsa fejben, most megy a töltő, ha főzni akarok, ki kell kapcsolni. És aztán csak megy az ideg, ha leold a védelem.
A másik gond, hogy az ELMŰ új szabályzata miatt bővíttetni nem tudunk, de ha lehetne, akkor is drága lenne. 50A a következő lépcső, ez kb 60-70e Ft bővítési díj, de emiatt a betápot újra kellene terveztetni, jó eséllyel a méretlen fővezetéket cserélni, és innentől az órát is áttelepíttetni, mert az új szabályok szerint már itt nem lehetne, ahol most van, mindent összevetve kb 300.000Ft lenne hivatalosan. Hát ez durva. Ezért kell más megoldás.

Az én jelenlegi elosztóm sematikus rajza itt látható:

Ebben semmi különleges nincs, kismegszakító szám függvényében majdnem minden elosztó ugyanilyen. (a FI relét külön nem rajzoltam be, meg a túlfeszültség levezetőt, meg csengőt, mert jelenleg nem releváns) A feladat tehát elérni, hogy halál nyugodtan bedughassam tölteni az autót, és betehessem a csirkét a sütőbe, ne legyen vele gond. Az autó töltőt én 3,7kW-al tervezem, mert bőven elegendő, de bárki kérésére, ha érdekli a téma, áttervezem más áramerősségre.

A feladat mindössze 30.000Ft befektetéssel megoldható (a szerelés magamnak ingyen van). A megoldás működési elve:
– az autó töltő kap egy C16A kismegszakítót
– az autó töltő mindaddig működhet, amíg a többi áramkör (a töltőt kivéve) nem vesz fel összesen 20A-nél többet
– az autó töltő automatikusan visszakapcsol, ha a nagy fogyasztók kikapcsolódtak, tartósan
Ehhez a lenti rajzon látható megoldást építetem majd be, melyhez pont elegendő 3DIN szabad hely volt a kalapsínes elosztón:

Hadd magyarázzam el, mert nem mindenki villanyszerelő mint én. A kismegszakító átkötések kiegészültek az új 16A elemmel. Ez lett az első elem, ezt az áramkört nem mérjük, lévén csak a többi érdekes. Innen a továbbtápláló vezetéket átvezetjük az áramváltón, ami 10x-es, tehát 50A mérése esetén 5A van a kimeneten. Ezt rá lehet kötni egy áramfigyelő relére, ami 0,5-5A közt mér (valójában 5-50A lesz így). Ez a relé, mint a legtöbb ilyen relé, maximum 8A-t tud kapcsolni, ezért be fogunk tenni egy segéd relét is. Ez lehet 1x16A, vagy mint esetemben, 3x16A és a 3 érintkező párhuzamosan kapcsolva, elosztva a terhelést, és maximalizálni az élettartamot.
Ezzel a megoldással hazaérve csak be kell dugni a töltőkábelt, és lezárni az autót. Ha nincs nagy fogyasztás a lakásban, elindul a töltés. Ha egy óra múlva megnő a fogyasztás, akkor le fog állni a töltés, amíg a limitet túllépjük, és automatikusan újra indul, ha a fogyasztás csökken.

Update1: mivel kaptam kérdéseket, észrevételeket, egy dologgal kiegészíteném. Az áramfigyelő reléknek van hiszterézise. Van ami fix, pl 20% amit én kinéztem, de van ami állítható 10-90% közt. Ez azt jelenti, 20A-nél aktiválódik, és 16A-nél (4A=20%) fog elejteni. nem fog 20A-nél aktiválódni, és 19,9A-nél elejteni, és ki-be kapcsolni. Ugyanígy van rajtuk időzítő, ami pl 30mp-ben limitálja, hogy tartós áram vagy nem. Így 1-2 áram tüske, vagy épp fogyasztás minimum nem fog befolyásoló tényezőként megjelenni.

Update2: végső megoldásként nem a tápfeszültség lesz kapcsolgatva, hanem a töltő áramkorlátozó ellenállása. Ez az ellenállás érték határozza meg, hány A töltési áramot engedélyez a töltő az autónak. Alapból ez 16A a jelen kötés szerint, és ha túllépjük a limitet, akkor két lehetőség van: párhuzamos ellenállással 6A-re leszabályoz, majd vissza 16A-re, vagy rövidre zárva 3mp alatt leszabályoz 6A-re, majd kikapcsol.

A fenti megoldással megspóroljuk a bejövő kapacitás felbővítését, megelőzzük a véletlen túlterhelést, és kényelmesen tudunk tölteni szűkös kapacitások közt is. Akár villanybojler is lehetne, akkor sem lenne gond, míg a vizet fűti, addig legfeljebb nem menne a töltés.

Ha bárkit érdekel a szükséges alkatrész lista, vagy más részlet a megvalósítással kapcsolatban, keressen az elérhetőségeimen. amint elkészül az elosztó, lesznek képek is a beszerelésről.

Update3: mivel elkezdtük a napelem rendszer kiépítését is, a töltő-vezérlő körbe be lesz építve még egy csavar: ha a lakás áramfelvétele meghaladja a 20-22A-t, akkor ugye leszabályozná a töltőt 6A-re, ne oldjon a kismegszakító az óránál, de ha az inverter min 2kW-al táplál, akkor már elég a teljesítmény, így az inverter blokkolni fogja ekkor a leszabályzást. Ezt a kiszemelt Fronius inverter tudja, programozható relé kimenettel.

Update4: webáruházunkban megtalálhatóak az elektromos autó töltőkábelek és töltő berendezések

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás